Spirit Kupa 2009

A Mediterran Yacht Charter háziversenyét idén a Performance Sailing egységes Dufour 44-es flottájával rendezzük meg 2009. szeptember 12-19 között. Természetesen az OD osztály mellett várjuk valamennyi egyéb hajó jelentkezését is, akik ORC osztályban mérhetik össze tudásukat. A verseny induló kikötője Dubrovnik, de a versenyzőket 2009. szeptember 12-én Sibenikbe várjuk, ahol a gépjárműveket le lehet parkolni és ahonnan légkondícionált buszok szállítják a résztvevőket Dubrovnikba. A verseny végén a Dufour 44-es hajókat Sibenikbe kell visszavinni.
A verseny útvonala a dél-adriai vizekre vezet: Dubrovnik – Mljet – Lastovo – Palmizana - Zlarin. A négy túrafutam közül az egyik éjszakai futam, valamint a túrafutamok között a rendezőség legalább négy rövid, pörgős kikötői futamot is rendez, amelyek közül a leglátványosabb a Dubrovnik óváros előtti Lopud-sziget megkerülése.
A fiatal rendezőséghez idén két igazi tapasztalt versenyrendező is csatlakozik: Igali Csilla a zsűri elnökeként a jó hangulatért is felelős lesz, míg „Ruji” Ruják István a versenyrendezőség munkáját fogja vezetni.
Nevezési díj 70 EUR / fő (részvétel, záró-vacsora és a versenypóló), a Dufour 44 Performance hajók bérleti díja teljes felszereltséggel 2.400 EUR/ hajó.

A Dufour 44-es flotta egy három-kabinos hajó kivételével megtelt!
SZABAD ORC HAJÓK LISTÁJA: http://www.mediterranyacht.hu/news/news_337.html
A verseny kiírását az alábbi linkről lehet letölteni: VERSENYKIíRÁS
A Dufour 44-es hajókról ITT tudhat meg többet. Virtuális túrát a hajó belsejében ITT tehet.
A Mediterran Yacht Charter mindent megtesz azért, hogy a Spirit Kupán azok is el tudjanak indulni, akiknek nincs teljes csapatuk, vagy szívesen csatlakoznának másokhoz. A szerveződő hajókról legegyszerűbben emailben tudunk tájékoztatást adni.
További Spirit Kupa fórumok és csoportok:
Facebook: http://www.facebook.com/group.php?gid=55899370799
IWIW: http://iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp?cID=2238343
Spirit Kupa a médiában:
Sailing.hu: http://www.sailing.hu/cikkek/vitorlazas_turazas/tengeri_hajozas/iv_spirit_kupa/
Aqua.hu: http://www.aquamagazin.hu/magazin/hirek/iv-spirit-kupa--2009
Spirit Kupa 2009 Notice of Race
Spirit Kupa 2009 Kiírás
Spirit Kupa 2009 Szórólap
Csatolt képek:
Kapcsolódó hírek
- V. Spirit Kupa - Végeredmény, videók és képek
- V. Spirit Kupa, 5. versenynap
- Spirit Kupa negyedik versenynap
- Spirit Kupa harmadik versenynap
- Spirit Kupa második versenynap
- Spirit Kupa első versenynap
- Versenyutasitas es vegleges program
- GPS Nyomkövető a Spirit Kupán
- Nyeremények, ajándékok és on-line beszámolók
- North Sails mobil javítóműhely a Spirit Kupán













