Hazaút

Volt még pár napunk, amit a hajó regenerálásával, illetve a visszaútra való felkészítésével töltöttünk. Vasárnapra tűztük ki a visszaindulás napját. Marci, Pala, Cucu és Én. Így maradtunk a hazaútra, 5 órás váltásokban. Az első nap nem volt sok szél. Néhol esett, néhol fújt, de nyugodtnak mondható útnak néztünk elébe. Marci még most is pörgött. Alig tudtam megértetni vele, hogy a hazautat egy biztonsági túravitorlázásként kezeljük.

A Tarantói-öböl közepén jártunk, mikor megjött a várva várt hátszelünk. Mivel sokat motoroztunk első nap, meg kellett állnunk tankolni. Brindisinél sötét volt már, mikor 11 csomóval szakítottunk át a kikötő bejáratán. Megtankoltunk, és elmentünk időjárás előrejelzést nézni. Végül úgy döntöttünk, maradunk. Majd reggel nekivágunk az Adria 160 tengeri mérföldes távjának. A szél 25–35 csomó között fúj, tökéletesen hátulról. A hullámok félelmetes magasságba emelkedtek az éjszaka az 50 csomóra hízott szél miatt. Még szerencse hogy nem indultunk tovább este. A hajó repült a hullámok hátán, két emelet magasságból indult meg lefelé, a szakadékba. Viharfockkal és lereffelt nagyvitorlával mentünk 16 csomókat. Max sebességünk 19,4 kts volt. Delfinekkel most is találkoztunk, és végre sikerült lencsevégre kapnunk Őket, ahogy ugráltak körülöttünk. Sötétedés előtt lehúztunk még egy reffsort. A sötét megnehezítette pályánkat, s néha láttuk csak a hullámok taraját. Mljethez közeledve a visszaverődő hullámok még jobban megnehezítették a dolgunkat. Fordulnunk kellett a sziget miatt, de a halzit nem vállaltuk. Bal csapáson nagyon határeseten ment a gép, sokszor a vízben húztuk a bumm végét. Még néhány Miatyánkot is elmormoltunk. Pala percenként kérdezte, hogy mikor fordulhatunk már vissza. Fordulás után vártuk, hogy letakarjon a sziget. Csak vártunk, de semmi nem történt a szél néha még be is erősödött.  Aztán egy gyengülésben leszedtük vitorláinkat, majd bementünk Korculára.

Másnap bejelentkeztünk az országba és dél körül elindultunk Kremik felé. Szuper idő, napsütés, Korcula sziget véd a hullámoktól. Miután elhagytuk Hvar szigetet, láttuk, hogy ott Kremik felett sötét felhők gyülekeznek, esik is. Mi lehet ez? Cucuval Neverára gondoltunk, megvolt a jellegzetessége.  Solta északi részénél kezdett nyugatiasodni a szél, majd tovább fordult észak felé. Ez, bizony Tramontana. Hál istennek csak a szélét kaptuk el. Furi érzés volt kreuczolni hátulról jövő hullámzásban, siklásban. Menekültünk Drvenik alá, gyorsan lehúztuk a vitorlánkat és motorral haladtunk. Még 10 mérföld volt hátra mikor eszembe jutott Beatricetől a XX. század című dal és énekelni kezdtem a srácoknak. (refrén)
„Mi jöhet még, nem tudom.
Olyan, mint egy rémálom.
Ott ahol a part szakad,
kilencszáz ötvenhat.
Ó, mondd istenem! Ó, mondd meg nekem!
Ó, mondd meddig tart ez még?”

A szél teljesen leállt, motorral mentünk tovább. Arkandel világítótorony mellett egyszer csak leesett a fordulatszám. Valahol rossz anyagot kaphattunk, és valószínű eltömődött az üzemanyagszűrő. Egy kis pumpálás persze segített rajta. Már csak hat mérföldet kell végigpumpálni. Kitartás Pala, már tényleg mindjárt otthon vagyunk! A motor utolsó leheletével érkeztünk meg a kikötőbe.