A verseny előtti napon megérkeztek csapatunk további tagjai is. Gál Józsi volt a szkipperünk, Matyasovszki Géza, Magyary-Kossa Zsolt Magyesz, és Szigeti Darryl a Máltai Sólyom. Legénységünket rögzített napirend szerint 3 órás váltásokban 3 fős csoportokba osztottuk be.
Október 18-án 10 perccel dél előtt rajtoltunk el a Fehér csoporttal. Ebbe a kategóriában a mezőny második leggyorsabb hajói neveztek. Komoly gépekkel indultunk együtt, többek között egyszemélyes földkerülésre kialakított mini transatlantic-okkal. Enyhe szélben vitorláztunk északnak, majd keletnek fordultunk. Ezen a szakaszon nagy reacher-t felhúzva csobogtunk. Ahogy később tompult a szél nyugatról, már nagy genakkerrel tudtunk haladni ÉK-i irányba. Másnapra vártunk egy komolyabb szélfordulót, ami kis késéssel meg is érkezett keletről. Közeledtünk mindenki mumusa, a Messinai-szoros felé (mely az itáliai partok, és Szicília közt húzódik), ahol nagy a hajóforgalom és igen erős a szembe áramlás. Szerencsére kellemes délire fordult szelünk, és szerényen nagy genakkerrel tudtunk átcsúszni a szoroson. A vízen is remekül látszott az áramlás határa, ahogyan az olasz oldalon egy darabig felfelé visz a víz, majd szembe fordul a csizma orrának hatására. Gál Józsink tanácsára rögtön szembe mentünk az áramlással, hogy minél hamarabb kikerüljünk belőle. Ez a taktika be is jött, ugyanis akik a partot választották, nagyon lemaradtak.
Gál Józsi Palatinusz "Pala" Tibor Józsa Marci
Magyesz Szabi A Máltai Sólyom
Géza Cucu Annika
A következő célpontunk Stromboli volt. A kis tűzhányó szigetét sötétben, pici szélben közelítettünk meg. Nagy ívben kerültük, miközben folyamatosan kerestük a szelünket. Alig fújt 5 csomó, hátulról, így volt olyan szakasz, ahol csak az áramlás vitt 0,8 csomóval. Idegtépő hosszú órákat, már-már napot töltöttünk szél nélkül Szicíliától északra. A sziget nyugati csücskénél bevárt minket az élmezőny is, hasonló gondokkal küzdve. Könnyű, viszonylag sokfajta vitorlával felszerelt hajónkkal igen jól tudtunk egérkedni a kis szélben. Volt, amikor az igen felemelő abszolút 7. helyen vitorláztunk, a 70 lábas maxi-k közt dél felé. Később egyre kreutz-osodott és a folyamatosan erősödő a szélben mind nagyobb és nagyobb hullámokkal találtuk magunkat szembe. Mígnem egyre megszokottabbá vált a hajó orrán átcsapó hullámok látványa.
Október 22. reggel léptem készenlétbe Józsival és Gézával. Erős 20 csomót is meghaladó szélben kezdtük szolgálatunkat. Ahogy Józsi kiment mentőmellényében a deckre, abban a minutumban egy vödörnyi vizet kapott a nyakába, minek következtében a mellény azonnal felfújódott. Harsány kacagásban konstatáltuk, működik. Néhány óra elteltével a szél tovább erősödött, így reffelnünk kellett egyet. Lampedusa felé kreutzoltunk a mind inkább erősödő szélben, így a génuánk sem maradhatott, kénytelenek voltunk fockra cserélni. Magyesszal előre mentünk, s lehúztuk a génuát. A fock előkészítése közben úgy tűnt mintha megálltunk volna, sőt szinte mintha már tolatnánk. Persze ekkora hullámzásban ez nem túl praktikus, s ennek következtében egy nagyobb hullám le is fordította a hajónk orrát. Miután, ugye ami idáig szél feletti oldalon volt az most alá került, teli vízballasztostól, betépett backstagestől hajónk szép lassan lefeküdt a vízre. Hál Istennek mi elöl bekötve viszonylag szárazon szemléltük a hátul zajló eseményeket, miközben meggyőződhettünk bulbánk szépségéről. Backstage, groszshot, hallatszik a kiabálás. Józsi a backstaget, Marci a grószt dobja, majd a bárka lassan visszaáll. Hű, ez is működik! Pedig plusz 1000 liter víz húzta le hajót. De az alvó brigád sem járt jól, hiszen a benti káoszban pakolászhattak. Csavarok a konyhában, CD-k a vécé mögött, a telefonok megkerülve a swert szekrényt szerencsésen kényszerleszálltak a polcon egytől-egyig. Az orrvitorlát gyorsan átcseréltük és mehettünk is tovább. A távolban további viharfelhők gyülekeztek, melyeknek nyugtalanító mozgását alig lehetett észlelni. A szél is vészjósló módon megfordult, s kénytelenek voltunk bekötni a midstayt, amire fel tudtuk húzni az iránytartó mini vitorlánkat. Előre mentem, kb minden második hullám átcsapott rajtam, és rendszeresen a víz alatt kellet szerelnem. Pár perc múlva szelünk szinte teljesen legyengült, s mindenki a fedélzeten cibálta le a nagyvitorlát. A szél 3 perc múlva megérkezett délnyugatról mint egy lökéshullám, ahogy azt Józsi megjósolta. Az egész legénység kint állt a decken libasorban, a biztonsági hevederekkel bekötve. Vízszintesen esett az eső, a látótávolság 15 méterre csökkent. 5 csomóval rongyoltunk egy szál árboccal. Később, ahogyan jött, úgy távozott helyi Neveránk, s fokozatosan felhúztuk vitorláinkat. Fél órával később már kellemes északkeleti szélben vitorlázhattunk célunk felé. Mint ahogy azt később megtudtuk, két hajóba is belecsapott a villám és találtak még egy vízi hullát is a viharban. Igaz ő nem a verseny indulója volt, hanem társaival megpróbált Tunéziából áthajózni mindenféle lélekvesztővel, a jobb élet reményében. Lampedusa megkerülése után Málta volt a cél, s szerencsénkre velünk együtt fordult a szél. Persze kisebb-nagyobb megpróbáltatások így is közbe jöttek. Az ordecken tárolt reacherünket épphogy nem hagytuk el. Kiderült, hogy a víz ereje szétszakította a vitorlazsákot és kivitte mindkét vásznunkat félig. Palával ketten szedtük össze, miközben 10 csomóval húztuk azokat a vízben. Centiről, centire, de sikerült behúzni őket, majd lekötni alig két óra alatt. Érdekes módon sebességünk is két csomóval gyarapodott.
Máltához közeledve újabb zivatarfelhő zavarta meg idilli hangulatunkat, ami egész hajnalban kerülgetett minket. Hál Istennek nem csapott le ránk. Olyannyira megúsztuk, hogy még a szél is megállt Málta és Comino szigete között. Ahogy kikeveredtünk a két sziget közül, a szelünk is visszaélénkült. Elég élesen, de a kis genakkerrel elbírtuk. Üldözőink egyre közeledtek, mint pl. egy Shipman 72, a Shara Key nevű maxi. Szinte nem hittünk a szemünknek. Egy maxi emberközelben, ráadásul mögöttünk. Persze fölöttünk akart elmenni, de nem hagytuk. Mindenki csúcson volt, s elfelejtve az addigi napok fáradságát küzdöttünk vele mint egy antilop az őt elejteni készülő oroszlánnal. Egy kis vizet a ballaszttartályba, mert túl éles a szél hangzott az utasítás. A szivattyúmotor beindult, erre a másik hajóról persze furcsálló tekintetek pásztázták hajónkat, de kibugyogó hűtővizet nem találhattak. Kicsivel később már nem akartak fölénk jönni, így víz ki! Előttünk kialakult egy szélváltó, amit igen jól sikerült lereagálni. Gyorsan leszedtük a genakkert, és felhúztuk a kicsi ricsit. Gyorsabb manőverünknek köszönhetően még mindig előttük voltunk. A szél folyamatosan élesedett, szinte már kreutzolnunk kellett, ami a Shara Keynek kedvezett. Úgy jött ránk mint egy gyorsvonat. Szúrjuk fel, szúrjuk fel! Mondogattuk a kormánynál lévő Marcinak, aki szépen lassan becsúsztatta a verdát elé. És mint egy kisikló gyorsvonat a Shipman kifordult. Mosolyogva intettünk egymásnak, persze nálunk egy kicsit szélesebb fogsorral. Nem gondoltuk komolyan, hogy sikerül felszúrni, csak hát benne volt a játékban. Persze a következő fordulónál már előttünk járt, de mégis igen jól esett fáradt szellemünknek. Hogy az öröm teljes legyen a végén még leszakadt a ricserünk, ami egy kicsit hátrébb vetett bennünket. Persze volt mivel pótolnunk. Majd felhúztuk a genakkert, így futottunk be délután kettőkor Málta szigeti célvonalon. Útközben még fogadásokat is kötöttünk az érkezéssel kapcsolatban (napra és órára). A csapatban mindenki a csütörtököt jelölte meg hajnali 2 és este 10 között, de végül Szabi nyert. Gratula! Kikötés után, odajött hozzánk a Shipmanről az egyik versenyző, s érdeklődött mégis mi módon sikerült felszúrnunk őket. Egyszerűen nem értették a szituációt, hogy egy ilyen hajó hogy lehet gyorsabb és élesebb náluk. Elmondta, hogy nézegették a vitorlaállításaikat, de nem értették hogy hol lehet a hiba. Összességében nagyon barátságosak voltak, s többen is megcsodálták filigrán kis hajónkat, minek következtében mi is szomszédoltunk eleget.
