Zemen Attila beszámolója

Idén harmadik alkalommal szerveztük meg a Spirit Kupát 2008. szeptember 14-18-ig. Mindig új és új területeket felfedezve az Adrián, emlékezve cégalapítónkra Mercire. Ezúttal Velencét vettük célba 6 db Bavaria 35 Match hajóval és 4 db ORC osztályú túravitorlással.

 

A hajókat két szlovén kikötőből béreltük, Izolából és Portorozból. Leérkezésünk napján meglehetősen szeles idő, 20-25 csomós szél fogadott a kikötőben. A hajók némi szerelésre is szorultak, hiszen éppen előttünk ért véget a Diplomata Regatta nem kis hajcihővel, de még így is korrekt és szívélyes szolgáltatást kapva a charter cégtől.

 

A hajók “Match” jelzője tényleg a versenyszériára utal, magasabb árboc, nagyobb vitorlák, alap-felszereltségű gennakker, nincs zuhany J stb. És tényleg hihetetlen élmény volt először kifutni velük a nyílt vízre. Már a partról látszott, hogy a horizont igencsak fodrozódik, és ez később be is igazolódott a 2-3 méteres hullámokat meglovagolva, ugyanis első este elhagytuk Izolát a match race-ekkel és csatlakoztunk a nagyhajókhoz Portorozban. Egy próba pályaversenyt is rendeztünk, de inkább összeedződés volt ez a csapatoknak. Marina Portorozban már nem mooringok voltak, hanem “balatoni facölöpök” (nem túl jellemző az Adrián). Mindenki örült mikor végre partot ért, felhajtva a megérdemelt kikötői slukkot. Az első közös este a szomszédos kempingben nem kis csinadrattát rendeztünk, saját Dj-vel, grill sütőkkel és az elmaradhatatlan Szeremley borokkal.

 

Hétfőn reggel skipper meeting a kávézóban, gyorsan realizáltuk magunkban, hogy nem kis 60 mérföldes táv áll előttünk. A rajtot ennek ellenére viszonylag későn 11:00-re tettük, a felkészülés miatt. Piran öreg világítótornya előtt búcsúztunk a szlovén parttól és megkezdődött a várva várt túraverseny!

 

Szerencsénkre nem gyengült a Bora, továbbra is ÉK-I irányból fújt átlag 20 csomóval, jó kis hullámokat adva. Tudtuk, ez egy hosszú menet lesz, de az idő teljes mértékben beszűkült. Kinn a vízen az ember tudata csak azt veszi észre, hogy a nap folyamatosan egyre lejjebb jár. Egyetlen checkpoint volt beiktatva az útra (45˙ É-sz; 13˙ K-h.), éspedig a “tenger alatti fennsík” ahol alig 10m-es mélység van. Ezt követően egyenesen Velence csatornáját lőttük be. Már bukott le a nap, mikor megláttuk a vöröslő fényben a velencei tornyokat. A befutó sötétre sikeredett, még nagyobb figyelmet követelve behajózáskor a csatornákba. Mivel egy teljesen új kikötőben, Marina Frioritában kaptunk helyet a 11 hajónk részére (zsűrihajóval együtt), még nem voltak meg a GPS koordinátáink. Egész napos hajózás után a kivilágítatlan cölöpöket lesve még a villanyoszlopokat is árbocoknak néztük. A kikötőben nem kis sodrással beküzdve magunkat furcsa volt feldolgozni, hogy hopp ez itt már Olaszország.

 

A keddi napra semmi mást, csak Velencét akartuk. A hajókat összepárosítottuk, és felfedező játékokkal tettük színessé az amúgy is elkápráztató fergeteget. A város magába szippant, mint az örvény Szerb Antal Utas és Holdvilágjában. Ezzel talán el is mondtam mindent. A képek is magukért beszélnek.

 

Bár nem ért véget a hét, a visszaindulás mégis mindig azzal az érzéssel tölt el, mintha véget érnének az élmények. Velencében egy nap több, mint kevés, az ember azt hiszi bármikor visszamehet.

 

A visszaindulást gyorsan és határozottan kellett meglépnünk, ugyanis délelőttre mondtak egy kis szelet , majd jóformán semmit. Ezt kihasználva nekiindultunk, szerencsére sikerült egy jó kis futamot csinálni, mindenkinek megvoltak a maga vetélytársai. A szél később mégis megjött, de megvolt az az előnye, hogy kicsit lazábban is vitorlázhattunk. Körbe járt a kormány a legénység közt, mindenki élvezhette milyen érezni a több tonnás hajót, ahogy siklik. Vállalkozóbbak az árboc csúcsáról nézhették a naplementét miközben a hajó békésen haladt.

 

Izolában némi nehézségekbe ütköztünk, mivel éppen megkezdődött az Izolai boat show, nem kis, főleg motorosyachtokat vonzva. A helyeink elfoglalva, de végül mindenki talált kikötő helyet, még ha kicsit szétszóródva is.

 

Utolsó napunkon pályaversenyt rendeztünk, szép kis futam volt, sajnos a másodikat szél hiányában le kellett fújni. Azonban azt, hogy mindennek megvan a maga jó oldala, igazolta, ahogy kezdtek előkerülni a borosüvegek a rejtett hűtőrekeszekből és a hajókat szigetnek összekötve sodródtunk a békés tengeren. Kár, hogy az igazi összemorzsolódás többnyire a buli végére jön el. Este mindezt a közös hetet vacsorával és díjkiosztóval koronáztuk meg.

 

Köszönjük mindenkinek aki eljött!