50-es Cirkáló
Rege
A Balatonfüredi Hajógyárban a háború után elôször 1954-ben építettek − kísérleti jelleggel − egy alumínium 50-est, amelyet Alu I. névre kereszteltek. A hajó abban az évben Németh István kormányzásával az osztály bajnokságán második lett, majd egy hajóbemutatót követően külföldön maradt. Már az Alu I. építésénél visszatértek az eredeti tervek − így például az önürítős cockpit − alkalmazására. 1954−55-ben tíz, egységesen vastestű, vas tőkesúllyal ellátott, tengeri hajózásra alkalmas, jellegzetesen lépcsős kialakítású kajütös hajót építettek Balatonfüreden. Hajógyári információk szerint a hajók arab megrendelésre készültek, de végül is itthon maradtak. A tíz cirkálóból nyolc − Kékcsillag, Sarkcsillag, Esthajnal, Göncöl, Rege, Vándormadár, Csillebérc (ma Szürkebarát), Napfény − a SZOT-hoz került, az Oriont és Vénuszt pedig könyvjóváírással a Mahartnak adták át. Ezek a hajók ma már szinte kivétel nélkül magántulajdonban vannak. 1955-ben a Társadalmi Vitorlás Szövetség hivatalosan is a „C”, azaz nem építhető kategóriába sorolta az 50-eseket. Ennek eredményeképpen az akkori tizennégy minősített hajóból 1962-re már csak hét versenyzett rendszeresen. Az Aurórát az 1960-as években állítólag megsemmisítették.
A hajó 10 személy befogadóképességű, aludni kényelmesen 5 fő, kicsit szűkösen 8 fő tud a hajón.

| Hajóhossz: | 12 m |
| szélesség: | 2,5 m |
| merülés: | 1,8 m |
| vízkiszorítás: | 7 t |
| anyaga: | acél |
| alapvitorlázat: | 50 m2 |
| Beépített motor | 30 LE dízelmotor |
Csatolt képek:







